Kezdõlap / Blog /

A gépjármû – felelõsségbiztosítás szabályozásának kialakulása az EK-ban napjainkig

Elõszó

A gépjármû-felelõsségbiztosításnak Közösségi szabályozása mind államok, mind pedig az állampolgárok vonatkozásában különösen nagy jelentõséggel bír.

Mint azt már az elsõ gépjármû-felelõsségbiztosítási irányelv (72/166 EGK irányelv) praembuluma is kifejti a belsõ piac megetetetésének egyik lényegi feltétele az, hogy biztosított legyen az áruk és a személyek szabad mozgása. Ehhez nagyban hozzájárul a tagállamok kötelezõ gépjármû- felelõsségbiztosítására vonatkozó jogszabályaik közelítése, hiszen ez hatással van a személyek és jármûvek szabad mozgására.

E dolgozatban bemutatom az adott jogterületre vonatkozó szabályokat, s azt, hogy e rendelkezések miként változtak az idõk folyamán. Az alább tárgyalásra kerülõ öt gépjármûfelelõsség-biztosítás irányelvet szemügyre véve láthatjuk, hogyan válik egyre teljesebbé a baleset károsultjának védelme.

E jogterületre vonatkozó rendelkezések mára kialakult szisztémája egy összetett rendszert valósít meg. A kodifikációs folyamat elõre haladtával számos új jogintézmény és jog jelenik meg, amelyek azonban támaszkodnak az addig elért eredményekre is, így téve kiforrottabbá a szabályozást.

A Tanács elsõ gépjármû-felelõsségbiztosítási irányelve (72/166 EGK irányelv)

Az elsõ lépést a tagállamok gépjármû-felelõsségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítésére vonatkozóan a Tanács 1972. április 24-i rányelve tette meg. Eme jogforrás vetette meg e biztosítási területre vonatkozó szabályozás alapjait, s számos rendelkezése a mai napig garanciális jelentõséggel bír.

A kezdeti szabályozás nagyon fontos rendelkezése a gépjármû felelõsségbiztosítás ellenõrzésének a megszüntetése olyan gépjármûvek vonatkozásában, amelyet az egyik tagállamban vettek nyilvántartásba és egy másik tagállam területére belépnek.

Ez a rendelkezés hatályosulása azonban feltétételezi azt is, hogy a tagállamok Nemzeti Irodái garantálják azt, hogy nemzet elbánás alapján kielégíti azokat a kárigényeket, amelyet területén egy másik tagállamban nyilvántartásba vett jármû okozott, függetlenül attól, hogy e gépjármûveknek van-e biztosításuk. Ezt a kötelezettséget nem az irányelv írja elõ, hanem a tagállamok Nemzeti Irodái által kötött megállapodásában található.

Ennek az irányelvnek másik legfontosabb rendelkezése a 3. cikkben fogalmazódik meg, amely szerint minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy saját területén

„Az irodák közötti vélelmezett biztosítási fedezeten alapuló többoldalú egyezmény” tagállamai (többek között az EGT tagországok) az egyes tagországokban megkívánt kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítási fedezet meglétének igazolásául - a Zöldkártya helyettesítéseként - kölcsönösen elfogadják az egyes tagországok illetékes hatóságai által az adott gépjármûre kiállított forgalmi rendszámot és a gépjármûvön ovális mezõben külön elhelyezett ország jelzést. Európai Unió tagországában kiadott azon forgalmi rendszámtáblák esetében, amelyek a bal oldalukon, vagy a bal felsõ sarokban függõleges kék mezõben a körben elhelyezkedõ 12 sárga csillagot és alatta a kiadó állam jelzését tartalmazza az Európai Unió területén nem kell további külön ország jelzéssel ellátni.

nyilvántartásba vett gépjármûvek rendelkezzenek gépjármû-felelõsségbiztosítással. Ennek kimondása különösen nagy jelentõséggel bír, hiszen ha további feltételek fennállnak garantáltan lesz egy teljesítõ képes fél, aki esetlegesen képes baleset károsultjának megtéríti a kárát. Emellett az irányelv kötelezõen elõírja azt is, hogy a gépjármû felelõsségbiztosításnak a Közösség egész területére ki kell, hogy terjedjen.

E szabály alól azonban közösségi jogszabály eltérési lehetõeget biztosít a tagállamok számára meghatározott személyek esetében, azonban a 2005-ös módosítás alapján, ezekben az esetekben is biztosítani kell a másik tagállam területén okozott károk megtérítését.

A Tanács második gépjármû- felelõsségbiztosítási irányelve (84/5 EGK irányelv)

A második irányelv kiegészíti és módosítja is az addigi szabályozást. E közösségi jogszabály a biztosítási fedezet körével, mértékével és egyéb alapvetõ szabályokkal kapcsolatban állapít meg fontos rendelkezéseket. Az 1. cikk kimondja, hogy a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosításnak mind az anyagi kárra, mind pedig a személyi sérülésekre is fedezete kell nyújtania.

Továbbá az irányelv azt is elõírja, hogy a felelõs személy családtagjai ugyanolyan védelemre jogosultak, mint a harmadik személyek.

A közösségi jogszabály meghatározza továbbá a kötelezõ fedezet minimális összegét, amelyet a biztosítási esemény bekövetkezésekor, az egyéb feltételek megléte esetén, a biztosítónak minimálisan szolgáltatnia kell. Ez a szabályozás azonban csak minimum harmonizációt valósít meg, hiszen a tagállamok magasabb kötelezõ minimális összeget is elõírhatnak.

A károsultak érdekei biztosítandó az irányelv elõírja, hogy minden tagállamban kötelezõ felállítani egy olyan szervet, amely biztosítja az azonosítatlan gépjármûvek, illetve a biztosítási kötelezettségeknek eleget nem tevõ gépjármû által okozott károk megtérítését.

Szintén a balesetet elszenvedõk érdeke kívánja meg azt, hogy a biztosítási szerzõdésben megtalálható bizonyos biztosítás körébõl való kizárások (jogosítvány, tevékenységi engedély hiánya illetve a mûszaki elõírások megszegése) ne érvényesülhessen a balesetet szenvedõ fél és a biztosító viszonylatában. Ennek alapján az irányelv érvénytelennek nyilvánítja e kizárásokat ebben a relációban. Ezen irányelv által szabályozott néhány esetben mégis lehetõség van arra, hogy e kizárásokat a biztosítótársaságok mégis érvényesítsék a károsulttal szemben, amelynek jogpolitikai indoka nyilvánvalóan a joggal való visszaélés megakadályozása és az, hogy a jog csak a kellõ körültekintéssel eljáró személyek számára nyújtson fokozott védelmet. A Tanács harmadik gépjármû- felelõsségbiztosítási irányelve (90/232/EGK irányelv)

A harmadik irányelv számos a jogalkalmazás során felmerült problémára nyújt megoldást. Alapvetõ rendelkezése az, hogy a kötelezõ gépjármûfelelõsség-biztosításnak egyszeri díjfizetés ellenében fedezetet kell nyújtania a Közösség teljes terültére. Megjegyzendõ az is, hogy az irányelv elõírja azt, hogy a biztosításnak valamennyi utas személyi sérülésével kapcsolatos felelõsségre ki kell terjednie. Így tovább nõtt azon személyek köre, akikre a biztosítás fedezetet nyújt.

A biztosítási fedezet mértékével kapcsolatban is megállapít egy fontos szabályt: ugyanannak az egyszeri díjnak megfizetése alapján minden egyes tagállamban biztosítani kell a saját jogszabályai alapján megkövetelt fedezetet, illetve annak a tagállamnak a jogszabálya alapján megkövetelt fedezetet, ahol a gépjármû általában található, amennyiben ez a fedezet a magasabb. Ennek azért is van garanciális jelentõsége, mert a második gépjármûfelelõsség-biztosítási irányelve ugyan harmonizálta a biztosítási fedezet kötelezõ legalacsonyabb mértékét a tagállamok között, azonban ez a szabály kizárólag a minimális összeget állapítja meg, így számos tagállam létezik, ahol ennél jóval magasabb a biztosítási összeg. E szabállyal összhangban biztosítható a károsult számára kedvezõbb tagállami szabályozás érvényesülése is.

Az irányelv Tanács második gépjármûfelelõsség-biztosítási irányelve alapján felállított szervezettel kapcsolatban is megállapít bizonyos rendelkezezéseket. A szabályozás bevezetésének indoka az volt, hogy néhány tagállamban példa volt arra, hogy ez a szervezet következetesen megtagadta a kártérítés kifizetést arra való hivatkozással, hogy a károsult nem igazolta, hogy a kárért felelõs személy nem képes fizetni, vagy azt megtagadta. A Közösség szabály azonban leveszi ezt a bizonyítási terhet a károsult válláról azzal, hogy kimondja, hogy a kártérítés kifizetése nem tehetõ függõvé ezen igazolástól.

További garanciális szabály a károsult részére az, hogy ha vita van a fent említett szervezet és felelõsségbiztosító között abban, hogy melyik köteles a kártérítést kifizetni, a tagállamnak ki kell jelölnie valamelyiket, amely elsõként kötelezett a teljesítésre. E szabály kiiktatja annak a lehetõsét, hogy a kártérítést a károsult csak hosszadalmas és idõigényes eljárás után juthasson az õt megilletõ összeghez. E szabály azonban korántsem jelenti azt, hogy az elsõként teljesítésre kötelezett nem fordulhat megtérítés iránt a másik szervezethez, ez azonban nem jelentheti a kártérítési összeg késedelmes megfizetését.

A Tanács negyedik gépjármû-felelõsségbiztosítási irányelve (2000/26/EK irányelv)

A szám szerint negyedik, legterjedelmesebb gépjármûfelelõsség-biztosítási irányelv a károsult számára biztosított védelmi rendszer hatékonyságát tovább növeli. Az eddigi szabályozást számos új elemmel egészíti ki, azonban e szabályok támaszkodnak az addig elért vívmányokra is.

Ezen irányelv pontosan meghatározza a hatályát is: olyan estekben alkalmazandó, amikor a balestben kárt szenvedett személy a balesetet lakóhelyén kívüli másik tagállamban szenvedi el, és azt olyan gépjármû okozta, amely egy tagállamban rendelkezik biztosítással, és amelyet általában egy tagállamban tartanak üzemben. Az irányelv által szabályozott esetben tagállamok állampolgárai által harmadik országok területén történt balserekre is vonatkozik.

Az irányelv számos új jogintézménnyel és joggal egészíti ki az addigi szabályozást, amelyeket egyenként az alábbiakban röviden ismertetnék.

Az egyik legfontosabb vívmánya a negyedik irányelvnek az, hogy a balesetben kárt szenvedett félnek a tagállamok közvetlen kereseti jogot kell, hogy biztosítsanak a felelõs

Ha a harmadik ország (nem tagállam) nemzeti biztosító irodái csatlakoztak a zöld kártya rendszerhez, továbbá szükséges feltétel az is, hogy a balestet egy tagállamban biztosított és általában ott üzemben tartott gépjármû okozta.

személy felelõsségbiztosítását nyújtó biztosítóintézettel szemben. E kereseti jog megléte alapvetõ feltétele a károsult védenének, hiszen így közvetlenül fordulhat a biztosítóhoz, megakadályozva a hosszadalmas igényérvényesítési procedúrákat.

A közösségi irányelv egy teljesen új jogintézményt bevezetését is kötelezõvé teszi, ez pedig a kárrendezési megbízott intézménye. Ennek alapján tagállamoknak meg kell tenniük minden szükséges intézkedést, hogy minden biztosítótársaság kijelöljön egy kárrendezési megbízottat minden egyes tagállamban, amely különbözik attól, ahol a hivatalos mûködési engedélyüket megkapták.

A kárrendezési megbízott feladata a biztosítóintézet képviselete. További rendeltetése, hogy információkat gyûjtsön a károk rendezésével kapcsolatban, valamint, hogy minden intézkedést megtegyen a károk rendezésének megtárgyalására.

Attól ténytõl függetlenül azonban, hogy a megbízott az õt küldõ biztosítót képviseli, a károsult számára garanciális jelentõségû, hogy közvetlenül tud érintkezni a lakóhelyén az illetékes biztosítótársasággal többletköltségek nélkül, hiszen a károsult fordulhat közvetlenül a lakóhelyének tagállamában található megbízotthoz is. Szintén a károsult fél érdekeit szolgálja, hogy a kárrendezési megbízottnak képesnek kell lennie a károsult fél lakóhelye szerinti tagállam hivatalos nyelvén érintkezni, így a károsultnak nem kell leküzdenie nyelvi akadályokat sem.

A kárrendezési megbízott a károsult számára a legfontosabb kötelezettsége az ajánlattételi, illetve válaszadási kötelezettség. Ugyanis a megbízott, vagy a biztosítóintézet, a károsult fél igénybejelentésétõl számított három hónapon belül köteles indoklással ellátott kártérítési ajánlatot tenni, vagy pedig indoklással ellátott választ adni a károsult igényére, amennyiben a károkat nem mérték fel teljes mértékben esetleg a felelõsséget tagadják, vagy nem állapították meg teljes mértékben. Ily módon a határidõ konkrét megállapításával a károsultak bízhat a megfelelõ idõben való eljárásban, de csak abban az esetben, ha az ügyben egyértelmû a károkozóként megjelölt személy felelõssége és a károk felmérése is teljes mértékben megtörtént. További garanciát biztosít, hogy e kötelezettség megszegése nem maradhat szankció nélkül, hiszen ha a megbízott vagy a biztosítótársaság nem tesz eleget ennek, akkor kamatot kell fizetnie a károsult részére, valamint a biztosítóintézet tagállamok által meghatározott egyéb arányos, negatív jogkövetkezményekkel számolhat.

Az irányelv által felállítani rendelt másik új jogintézmény, az információs központok. E központnak a rendeltetése, hogy a károsult részére olyan fontos adatokat szolgáltasson, mint például az adott állam területén üzemben tartott gépjármûvek rendszáma, kötvényeinek száma, a gépjármûvet biztosító szerv és a kárrendezési megbízott neve, elérhetõsége stb., megkönnyítve ezzel a károsult jogérvényesítését.

A kárrendezési megbízott kijelölésének hiányában és a biztosítóintézet/ megbízott ajánlattételi kötelezettségének elmulasztása esetében az irányelv hatékony védelmet irányoz elõ a károsult számára. A fent említetteken túl, ezekben az esetekben is hozzájuthat a károsult az õt megilletõ összeghez, amelyet a kártérítési testülethez benyújtott igénye alapján. E testület köteles ezen igényeket kielégíteni, ha a biztosító határidõben való ajánlattételi kötelezettségének nem tesz eleget, vagy ha a megbízottat nem jelöli ki. Szintén köteles helyt

Megjegyezném, hogy a biztosítótársaság a válaszadási és ajánlattételi kötelezettségének közvetlenül is , tehát nem a megbízott útján , eleget tehet.

állni kártérítési testület, ha a balesetet okozó gépjármûvet lehetetlen azonosítani, vagy ha a balesetet követõ két hónapon belül lehetetlen azonosítania kártérítésre kötelezett biztosítóintézetet. Ezekben az esetekben a károsult szintén gyorsan hozzájuthat a kártérítéshez, így javítva az õ helyzetét.

Az Európai Parlament és Tanács 2005. május 11-i 2005/14/EK irányelve

Az ún. 5. gépjármû-biztosítási irányelv a biztosítottak és fõként a károsultak fokozott védelme érdekében az elõzõ négy irányelv rendelkezéseit módosítja, illetõleg a korábban csak külföldön bekövetkezett károk esetén alkalmazandó rendelkezéseket belföldiesíti.

A négy irányelvben bekövetkezett legfontosabb változások összefoglalóan a következõk. A 72/166/EGK irányelvben megváltozott az üzemben tartás helyének fogalma, valamint az gépjármûvel ellenõrzésére vonatóan is pontosabb lett a jogszabály.

A második gépjármûfelelõsség-biztosítási irányelvben nõtt a kötelezõ fedezet minimális mértéke, valamint annak rendszeres felülvizsgálatára is állapít meg szabályokat.

A 90/232/EGK irányelv módosítása elõírja, hogy a gyalogosokra, kerékpárosokra és a közút egyéb nem motorizált használójára is kötelezõen ki kell, hogy terjedjen a biztosítás fedezete. További fontos módosítás, hogy továbbra már nem megengedhetõ, hogy a biztosító a szerzõdés megszûnéséhez vezetõ oknak fogja föl azt, ha a biztosított gépjármû bizonyos ideig egy másik tagállam területén található.

A negyedik gépjármûfelelõsség-biztosítási irányelv módosítása alapján az indoklással ellátott ajánlat megilleti bármely gépjármû baleset valamennyi károsultját függetlenül attól, hogy a károsult lakóhelyén kívüli tagállamban szenvedi-e el a balesetet vagy sem. E szabály kimondásával tehát nagyban nõtt azon személyek száma, akik a közösségi szabályozás hasznait élvezhetik.

A legutóbbi csatlakozások során felmerült probléma kezelése

Románia és Bulgária csatlakozásának egyik sarokköve az volt, hogy ezen országok mélyrehatóan változtassanak a gépjármû felelõsségbiztosítás szabályai. A Bizottság 2006-os közleményében (Monitoring jelentés Bulgária és Románia EU-csatlakozás felkészültségének állapotáról) is kifejtette, hogy Románia esetében fokozott erõfeszítéseket kell tenni a gépjármû-biztosítás területén.

Romániában és Bulgáriában ugyanis nem épült még ki maradéktalanul a kötelezõ gépjármû felelõsségbiztosítás Nyugat-Európában ismert rendszere, és viszonylag magas a nem biztosított jármûvek aránya is.

A probléma kezelése úgy valósult meg, hogy 2011 végéig Románia eltekinthet annak a közösségi jogszabálynak az alkalmazásától is, amely a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás uniós rendszerét vezeti be.

Románia és Bulgária csatakozása „Az irodák közötti vélelmezett biztosítási fedezeten alapuló többoldalú egyezmény”-hez, még nem lépett hatályba, e két országra akkor kell alkalmazni

ezt az egyezményt, ha csatlakozásuk hatályba lépésének idõpontját az Európai Bizottság a Hivatalos lapban közzétett határozatával megjelöli. Eddig az idõpontig Romániába és Bulgáriába utazáskor kötelezõ kiváltani a Zöldkártyát.

Összegzés

Az öt irányelv ismertetése után látható, hogy a Közösségi szabályozás elõre haladtával az miként válik teljesebbé. A károsult az Uniós szabályoknak köszönhetõen számottevõen jobb helyzetbe került, amire legfõképp azért is szükség volt, hogy biztosított legyen a Közösségen belül a négy szabadság áramlása, s az abból eredõ hasznokat még teljesebben lehessen élvezni.

Az Uniós rendszer kialakulásának nemcsak a tagállamok között mozgó személyek a haszonélvezõi, hanem azok is akiknek a balesete kizárólag egy tagállamhoz kötõdik, hiszen ezekben az esetekben is találhatunk a Közösségi szabályozás által lefedett területeket.

A dolgozatban e jogterületre vonatkozó joganyag legfontosabb szabályit ismertettem. Hely hiány miatt nem került felvázolásra sem 73/239/EGK irányelv, sem pedig az azt módosító és kiegészítõ 88/239/EGK irányelv. E jogszabályok nem közvetlenül a gépjármû felelõsségbiztosításra vonatkoznak, hanem általában az életbiztosítás körén kívül esõ közvetlen biztosítások vonatkozásában állapít meg szabályokat. Következésképpen azonban a gépjármû felelõsség biztosításokra is találunk szabályokat e két közösségi jogszabályban.

Forrás

Felhasznált jogszabályok: 1. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2005. május 11-i 2005/14/EK IRÁNYELVE (a gépjármû-felelõsségbiztosításra vonatkozó 72/166/EGK, 84/5/EGK, 88/357/EGK és 90/232/EGK tanácsi irányelv, valamint a 2000/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról) 2. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2000. május 16-i 2000/26/EK IRÁNYELVE (a tagállamok gépjármû-felelõsségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítésérõl, valamint a Tanács 73/239/EGK és 88/357/EGK irányelveinek módosításáról (Negyedik gépjármû-biztosítási irányelv) 3. A TANÁCS 1990. május 14-i 90/232/EGK HARMADIK IRÁNYELVE (a gépjármû-használattal kapcsolatos polgári jogi felelõsség biztosítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésérõl) 4. A TANÁCS 1983. december 30-i 84/5/EGK MÁSODIK IRÁNYELVE (a tagállamok gépjármû-felelõsségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítésérõl 5. A TANÁCS 1972. április 24-i 72/166/EGK IRÁNYELVE (a tagállamok gépjármû-felelõsségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenõrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítésérõl) 6. A TANÁCS 1988. június 22-i 88/357/EGK MÁSODIK IRÁNYELVE (az életbiztosítás körén kívül esõ közvetlen biztosításokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról és a szolgáltatásnyújtás szabadságának tényleges gyakorlását elõsegítõ rendelkezések megállapításáról, valamint a 73/239/EGK irányelv módosításáról 7. A TANÁCS 1973. július 24-i 73/239/EGK ELSÕ IRÁNYELVE (az életbiztosítás körén kívül esõ közvetlen biztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról)

Felhasznált weblapok: www.mabisz.hu www.europa.eu www.euvonal.hu www.kontakthuman.hu

Szóljon hozzá!

Hozzászólások

Még nem szóltak hozzá ehhez a témához.

Szóljon hozzá a témához!


E-mail címe nem jelenik meg az oldalon!

Honlapjának címe megjelenik az oldalon!
 
Kérem írja ebbe a mezõbe Magyarország fõvárosának nevét! Erre azért van szükség, hogy a spam robotok ne tudjanak spam hozzászólásokat "írni" a blogba.